harcsázás

Kilenc évvel ezelőtt késő ősszel, kora hajnalban érkeztem a partjára. Nagy köd volt 0 fok körüli hideg. Halőrünket nem találtam, szerszámaimhoz nem tudtam hozzáférni, elzárta azokat. Volt a hátizsákomban egy másfél méter hosszú, alul négy, botvégnél kér milliméter vastag, háromrészes acélbotom, egy Quick orsóm 150 m egészen új selyemzsinórral, 6-9 font teherbírással.A víz szélén találtam egy jókora szélhajtó küszt. Felfűztem egy 3 nullás, igen hosszúnyelű, erős norvég horogra, jól meggörbítve. Forgókapocs, ólom volt nálam, hamar kész voltam.

Justin Pali bácsi kukoricacsősz volt, a Tisza árterületéi őrizte a tengeri táblákat, amelyeknek földjét évről évre elragadták a parasztok a tavaszi áradás után megszelídült folyótól. Pali bácsi hivatalánál fogva a vízparton járt-kelt, ismerte a Tiszát, a halászokat, a horgászokat. Különösen az utóbbiakra fordított kellő figyelmet, mert már abban az időben is köztudomású volt, hogy a horgászok olykor-olykor törvénybeütköző jelleggel érdeklődtek a tejtől duzzadó, még alig barnuló bajszú tengeri csövek iránt. Hanem azért a barátkozásnak is megvolt az ideje-módja.

A horgászok találékony emberek. Gondoljunk csak a számtalan etetőanyag-keverékre, amelyek ízkompozíciója egynémely konyhafőnököt bizton a kétségbeesésbe taszítana. A magyar harcsaszakértők nem csupán etetnek, hanem bizonyos zajokkal is csalogatják a remélt zsákmányt.

Péter olyan szerénységgel csapódott hozzám, hogy szinte észre se vettem. Tétova ifjúként akkor még csak harmadik mérkőzésemre készültem a gyár csapatában. Öltözőnk a munkásszálló alagsorában volt, onnan baktattunk ki már mezbe öltözötten a játéktérre. Még hideg időt lehelt a tavasz, az egyesület színeit jelentő piros-fekete melegítőben ugráltunk, futkároztunk a meccs előtt.

Eladó : Vásárhelyi István - A harcsa című könyve.
Nagyon ritka, érdekes olvasmány.

Hírdetés kép: 

vasarhelyi_a_harcsa.jpg

Szegény Henricksen Úr szomorú történetét olvasva, nekem is eszembe jutott egy itthon történt borzalmas végű horgászás. A kies fekvésű, Duna menti B. községnél elterülő holt Duna-szakaszban tartózkodó Óriási harcsa már hónapok óta réme és egyben elérhetetlen vágya volt az ottani halászoknak. Nem beszéltek róla másként, mint a "harcsakirály”-ról és kézre kerítése volt egyedüli becsvágyuk. Valóságos expedícziókat szereltek fel és indítottak útnak, de minden igyekezetük és fáradságuk meddőnek mutatkozott.

A pergetés tulajdonképpen nem tartozik a harcsázás klasszikus horgászmódszerei közé, ezek mellett viszont a harcsa horgászat egyik legsportszerűbb és legnagyobb kitartást igénylő műfaja. Sokfelé egyszerűen nem bíznak benne, a horgászok többsége ugyanis elképzelhetetlennek tartja, hogy egy tulajdonképpen igen rossz látású szürkületi hal rákapjon a villantóra.