harcsázás

Jó régen, még a múlt század végén, útra kelt egy tót legény szerencsét próbálni. A Poprád mellól indult, s meg sem állt Biharig. Akkoriban nem volt ez ritkaság, sok vigéc, vándoriparos rótta a Monarchia útjait, nem kellett hozzá útlevél. Madranek Janó szegényebb volt a templom egerénél, de értett egy mesterséghez, a vízimolnársághoz. Húsz év múlva a "hé Janó!"-ból Madranek úr lett. Három malma alá folydogált a Fekete-Körös csendes vize, Tenkén, Rippán és Gyantán nála őrölték a legjobb lisztet az aranyszínű bihari búzából.

Justin Pali bácsi kukoricacsősz volt, a Tisza árterületéi őrizte a tengeri táblákat, amelyeknek földjét évről évre elragadták a parasztok a tavaszi áradás után megszelídült folyótól. Pali bácsi hivatalánál fogva a vízparton járt-kelt, ismerte a Tiszát, a halászokat, a horgászokat. Különösen az utóbbiakra fordított kellő figyelmet, mert már abban az időben is köztudomású volt, hogy a horgászok olykor-olykor törvénybeütköző jelleggel érdeklődtek a tejtől duzzadó, még alig barnuló bajszú tengeri csövek iránt. Hanem azért a barátkozásnak is megvolt az ideje-módja.

Péter olyan szerénységgel csapódott hozzám, hogy szinte észre se vettem. Tétova ifjúként akkor még csak harmadik mérkőzésemre készültem a gyár csapatában. Öltözőnk a munkásszálló alagsorában volt, onnan baktattunk ki már mezbe öltözötten a játéktérre. Még hideg időt lehelt a tavasz, az egyesület színeit jelentő piros-fekete melegítőben ugráltunk, futkároztunk a meccs előtt.

Volt itt nálunk a Ferencz-csatornában évek előtt egy a régi időkből visszamaradt „harcsika", - amint őt az én kedves halászom nevezte, ismerte minden sváb gyerek is félelemmel vegyes bámulattal adózott neki. E harcsikának állandó tanyája a zsilipünk falában épített, de nem használt falazott csatorna volt. Innen indult őkelme esténkint rabló hadjárataira. Legtöbbnyire a zsilip alatti mély vízben tartózkodott, néha farkával csapkodott, vagy magát felvetve, oly zajt okozott, mintha egy ló esett volna a vízbe.

Üdvözlök mindenkit a lapon. Már időtlen-idők óta űzöm ezt az ősi módszert,több kevesebb sikerrel. A tavalyi év sem volt kiemelkedő bár egy kuttyogató versenyt meg nyertem 18kg -130cm-es harcsával. A Tisza az örök szerelem a legtöbb fogás hozzá kötődik. A tavalyi év augusztus közepén voltam lenn 2 hétig, a Tiszalöki részen sajnos csak az utolsó 4 nap volt jó 5db harcsát fogtam. A módszer természetesen kuttyogatás a 8-10m-es mélységek voltak jók onnét jöttek a halak,azon a részen nem ritkák a 15-20m-es vizek sem.

Kilenc évvel ezelőtt késő ősszel, kora hajnalban érkeztem a partjára. Nagy köd volt 0 fok körüli hideg. Halőrünket nem találtam, szerszámaimhoz nem tudtam hozzáférni, elzárta azokat. Volt a hátizsákomban egy másfél méter hosszú, alul négy, botvégnél kér milliméter vastag, háromrészes acélbotom, egy Quick orsóm 150 m egészen új selyemzsinórral, 6-9 font teherbírással.A víz szélén találtam egy jókora szélhajtó küszt. Felfűztem egy 3 nullás, igen hosszúnyelű, erős norvég horogra, jól meggörbítve. Forgókapocs, ólom volt nálam, hamar kész voltam.