történet

Justin Pali bácsi kukoricacsősz volt, a Tisza árterületéi őrizte a tengeri táblákat, amelyeknek földjét évről évre elragadták a parasztok a tavaszi áradás után megszelídült folyótól. Pali bácsi hivatalánál fogva a vízparton járt-kelt, ismerte a Tiszát, a halászokat, a horgászokat. Különösen az utóbbiakra fordított kellő figyelmet, mert már abban az időben is köztudomású volt, hogy a horgászok olykor-olykor törvénybeütköző jelleggel érdeklődtek a tejtől duzzadó, még alig barnuló bajszú tengeri csövek iránt. Hanem azért a barátkozásnak is megvolt az ideje-módja.

A kicsi tóról tulajdonképpen nem Is illendő írni. Egy (nemrég még) jómódú egyesület tava, alig fél-háromnegyed órányira Budapesttől. A kerítés kapuja csak a jogosultak előtt nyílik meg.

Az ember úgy van a jó horgászvizekkel, mint a jó borral. El-elkalandozik más pincékbe is, de a legkedvesebbekhez mindig visszatér. Így vagyok én már vagy tíz éve a Nyugati-főcsatornával, annak is a Polgár és Hajdúnánás közötti tározójával. Még mielőtt fanyalogva elhúznánk a szánkat, hogy ugyan mit lehet fogni egy alig pár méter széles, s legfeljebb két-két és fél méter mély mesterséges vájásban, jó, ha tudjuk, hogy a "Nyugati" szóban forgó szakasza egyáltalán nem olyan, mint egy ember ásta csatorna.