Beküldő: gzozi. Beküldés időpontja: 2009, szeptember 30 - 07:12.
Szia!
Nem akarlak elkeseríteni, de amíg a Duna ilyen ütemben apad, addig ne is számíts semmi jóra az öbölben. Ilyenkor szerintem a halak behúzódnak középre, azt pedig nem lehet normálisan meghorgászni partról. Még az is lehet (de ez nem valószínű, mert a halak sem hülyék), hogy kimennek az öbölből. Az első pezsdüléses áradás, majd megint meghozza az étvágyukat. Addig marad a Duna. Sebaj! Csütörtökön fogunk egy pár Márnát! Remélem!!!
GÖRBÜLJÖN!!!
Beküldő: mikimanoo. Beküldés időpontja: 2009, október 25 - 07:23.
Tegnap lent jártam az öbölben.
Első 3 dobásom 2 balin.
Na mondom jó kezdés.
Ezzel be is zárult a halfogás.
De amit láttam az szomorúbb volt.
Egy spori látta a balinjaimat,mindjárt elkezdett ő is balinólommal dobálni.
Elég mélyen húzta,és beleakadt egy keszegbe.
Ez megtetszett neki,és ezzel a módszerrel fogott még vagy 10-12db-ot.
Gereblyézett.
Szánalmas volt.
A másik.
Megjelent a nagy fal mellett egy csónakos.
Szólt a falon pecázó haverjának,hogy menjen már oda.
Elővette a szákját,ami tele volt kb.10-15cm-es kősüllővel.
Mind a két ember rendszeresen horgászik ott.
Bele kellett volna vágnom őket a vízbe?
Beküldő: szilva. Beküldés időpontja: 2009, október 29 - 13:32.
Teljesen igazatok van. Az eset egyszerre szánalmas és dühítő.
Szánalmas, mert az ember ilyen eset láttán szembesül a hazánkban uralkodó horgász(?) szemlélettel. "Ami a vízben van el kell vinni, mindegy minek, mindegy mekkora, mindegy milyen módszerrel." Sajnos jónéhány évnek, talán generációváltásnak el kell telnie, amíg ezt a primitív felfogást sikerül felszámolni. Ebben nekünk kell elöljárni a jó példával, az igazi sporthorgászat minden létező fórumon és médiában való népszerűsítésével.
Dühítő, mert az ember ilyen eset láttán szembesül a saját tehetetlenségével. Hiszen mit tehet? Felhívja a rendőrséget? Mire kijönnek valószínű, hogy a tettesek már régen továbbállnak. Odamegy, és megpróbál a lelkükre beszélni? Ugyan már... Fizikai erőszakkal elzavarja őket? Ez sem lehet a megoldás... Talán az lehet valamiféle megoldás, ha a megfelelő szerveknél (rendőrség, halőrök értesítése, stb.) bejelentést tesz, ennek köszönhetően az illetékesek értesülnek az adott vízterület ilyen irányú fertőzöttségéről, és gyakoribb ellenőrzésekkel, razziákkal talán fellépnek a bűnözők ellen. De lehet, hogy túl naiv vagyok...
Beküldő: admin. Beküldés időpontja: 2009, december 3 - 17:43.
De csak: Octopus Extra, szuper Big river, Dip sensitiv eszenciállal kezelt, 35 mm-es pop up típussal, ha D-rig kötéssel van felrakva. Vagy puskával.... :)
Beküldő: Athec (látogató). Beküldés időpontja: 2010, január 13 - 12:01.
Üdv
Mostanában járt valaki az Újpesti öböl környékén ragadozók után? Milyen sikerrel járt?
Mi voltunk egyszer kétszer az öböl bejáratánál, meg a Fóka öböl bejáratánál szürkületkor, este, amíg még valamennyire mozgásban volt a víz, mert a többi részén még jeges, gumihallal meg twisterrel, de nem volt semmi.
Beküldő: admin. Beküldés időpontja: 2010, január 13 - 20:52.
Egyik ismerősöm kint volt a múlt héten a Népsziget spiccénél, de a fonott spárga nagyon jegesedett a gyűrűk is befagytak, szóval inkább csak megsétáltatta a botot...
Beküldő: Athec (látogató). Beküldés időpontja: 2010, január 14 - 20:26.
Este 6-7 óra felé már ahogy egyre hűvösebb lett nekünk is kezdett belefagyni a zsinór a gyűrűkbe, akkor mi is abbahagytuk. Időjárás szempontjából lehet érdemesebb napközben, 0-1-2 fokban kimenni, bár halak szempontjából nem biztos hogy túl jó. Bár kitudja, hétvégén újra kint leszünk.
Beküldő: Látogató (látogató). Beküldés időpontja: 2010, március 5 - 13:59.
Hello
Na van valami helyzet az Újpesti öbölben? Voltam kint sügérre mini twisterrel de nem volt semmi mozgás. Tilalom előtt meg hallottam fogtak pár süllőt este pergetve. Valakinek volt valami mostanában? Békés halak?
Beküldő: Zsuzsa. Beküldés időpontja: 2010, május 30 - 12:52.
A Dagály környéki Dunaszakaszon is sűrűsödnek a járőrök ellenőrzései, az orrom előtt foglalták le két horgász felszerelését, mivel nem volt engedélyük. Nem tudom mennyi lehet manapság az aktuáli bírság ?
Beküldő: atyka (látogató). Beküldés időpontja: 2010, július 16 - 04:27.
Nálunk a budafoki patak kifolyónál két ukrán-magyar(?) arcot kaptak el , a felszerelés ugrott, 58 000.- fejenként a bünti és ha volt priusza haza zavarják.
Beküldő: Látogató (látogató). Beküldés időpontja: 2010, augusztus 14 - 10:45.
lent voltam ma az öbölbe!
5:00-11:00ig
3 ponty összesen 14 kg volt benne meg egy fél szák jó nagy dévérek meg jászok nmaon kap ma összesen 19 kg ot fogtam
Beküldő: mikimanoo. Beküldés időpontja: 2010, szeptember 3 - 16:35.
Lenéztem ma az öböl végébe csak úgy, peca nélkül.
Elvitték a"lőteret",és a szembe lévő hajókat.
Oda a tavaszi keszegezésnek.
:(
Ja,és vízirendőrök épp elkaptak két horgászt,engedély nélkül.
ma voltam lent az obolben de semmi probaltam kishallal meg fenekeztem de ott sem semmi se kukoricaval se csontival ma ilyen nap volt sajnos majd legkozelebb
Beküldő: Schmíz Péter (látogató). Beküldés időpontja: 2010, október 25 - 10:10.
sziasztok!
itt lakom nem messze az újpesti öböltől, de még nem voltam lent soha. pontyozni hol érdemes, ha egyáltalán érdemes? mert nagyon szívesen lenéznék, esetleg csak körbenézni, felszerelés nélkül. ha valaki megy le mostanában, akkor írjon :)
Beküldő: Látogató (látogató). Beküldés időpontja: 2010, október 25 - 19:46.
szia na figyi en lent jartam szombaton probalkoztam ponty semmi de semmi mas sem jott meg kapasom sem volt nem tudom hogy mi a fenne törtent de kapasom se volt ha mesz akkor en azt kivanom neked hogy görbüljön sok sikert
Beküldő: mikimanoo. Beküldés időpontja: 2010, október 27 - 07:45.
Hát igen.A duna az ilyen.
Én idén 2 db méretes pontyot fogtam az öbölben,pedig voltam lent egy jópárszor.
Dehát ez a szép a Dunába,hogy "kiszámíthatatlan".
Persze a sok sok évi tapasztalat az sokat segít.
Beküldő: admin. Beküldés időpontja: 2010, október 25 - 16:31.
Békés halakra elég kevés az esély, próbálkoztam napközben 1-2 órát, de csak géb... Most inkább a köves szezonja jött el, próbáld a magas partról, vagy lejjebb a kövezésnél.
Beküldő: mikimanoo. Beküldés időpontja: 2010, november 2 - 07:26.
Voltam lent szombat délelőtt.
Sikerült kapás nélkül megúszni a pecát.
A falról 2 madár kishalazott,az egyik fogott egy kb.30cm-es csukát.
Gondolom sejtitek mi lett a sorsa.
Beküldő: popey (látogató). Beküldés időpontja: 2011, február 1 - 23:07.
Üdv !
Érdeklődnék ,hogy ha az éves Duna fővárosi területit kiváltom az érvényes e az öbölbe is?
Már rég pecáztam itt de úgy tudom a Népsziget Horgász Egyesület már nem létezik .
Találtam egy 2005-évi napijegyet a Duna fővárosi szakaszára szól és azon fel van tüntetve az Újpesti öböl is mint horgászható vízterület.
Beküldő: Látogató (látogató). Beküldés időpontja: 2011, február 5 - 19:16.
mi kint voltunk ma délután, gumihalakkal,twisterrel, de semmi. kapás se.
viszont ahogy látom gyakori lett a járőrözés, ma is elkaptak két engedély nélkülit...mennyit kapnak ezér mostanság?
Beküldő: mikimanoo. Beküldés időpontja: 2011, február 9 - 07:57.
Sanyi parancsára lementem szétnézni az öbölbe,és környékére.
A jég még elég vastagon megvan,kivéve ott ahol a hajók járnak.
A büdöst túrják rendessen,nyakig érő sár van.
A pecára még kicsit várni kell.
Beküldő: goenye. Beküldés időpontja: 2011, február 11 - 18:07.
Most hallotam kb. 2 órája egyik hajós cimbitől, hogy ma megtőrték a jeget az öbölben, sőt az úszóházaknál "saját kérérsre" több kanyart is tettek hogy tudjanak pecázni a helyiek.
Gondolom Sanyikám ez nem jó hír a lékhorgász terveidnek.
Azért lehet hogy akad még egy- két komolyabb tábla amiről meg lehetne próbálni, persze szigorúan csak úszógumival mert még szükség van rád itt a lapon-is!
Beküldő: Balu (látogató). Beküldés időpontja: 2011, február 15 - 08:37.
Sziasztok!
Én egy kezdő újpesti horgász volnék.Szeretnék lemenni az öbölbe fenekezni és tanácsot szeretnék tőletek kérni, hogy hova lenne érdemes leülni. Ahogy néztem nekem két tippem lenne: 1 a sziget spiccénél, 2 az északi összekötő alatt szintén a szigetről a pillér illetve a hajók irányába dobálni. De ez csak egy amatőr vélemény. Esetleg ha tudnátok tanácsot adni azt nagyon megköszönném.
Beküldő: admin. Beküldés időpontja: 2011, február 16 - 08:26.
Szia, a válaszom a következő, nagyon sokat járj le, hogy megszerezd a kellő ismereteket (vízmélységek, terepviszonyok, halak tartózkodási helyi) és ne keseredj el ha nem fogsz az elején.
Alapvetően egy "nem túl intenzíven" telepített és eléggé "lehorgászott" vízről van szó, ahol csak etetett helyen, csónakból és finom pecával (feeder, úszós) van komolyabb esélyed.
Amúgy még hab a tortán, hogy hiába állóvíz az öböl, mégis a Duna vízállása határozza meg, hogy milyen napod lesz...
....ahogy írod valóban jó a szigetspicc, de akadós nagyon. Az öböltorkolat újpesti oldala egész tavasszal jó szokott lenni, ilyenkor változatosan jöhetnek a különböző fajtájú halak (Bodorka, Szilva, Jász, Dévér, Ponty...) Majd a magas part és környéke megemlíthető még, télen ragadozókra, tavasztól minden jöhet, de sokan a balinozásra esküsznek itt.
Majd menjünk kicsit fentebb az öbölben: az összekötő mindkét oldala jó tud lenni, azonban "nagy vízállásnál" a legjobb a sziget oldali híd pillér környéke. Az öböl vége olykor jó lehet, ha a csapatosan vonuló Jász és Dévér rajok hosszabban időznek ott.
Beküldő: Balu (látogató). Beküldés időpontja: 2011, február 16 - 09:57.
Válaszodat köszönöm szépen. Még egy kérdésem lenne az írásoddal kapcsolatban: a "magas part" azt hol találom?
Az oldal egyébként nagyon jó. Esetleg abban nem tudnátok nekem segíteni, hogy Újpesten a nagy dunai szakaszon hova érdemes menni? Mindenkinek azt kívánom, hogy görbüljön!
Beküldő: admin. Beküldés időpontja: 2011, február 16 - 10:58.
A "magaspart" a Budapest Bank mögötti rész, melyet a Váci út felől tudsz megközelíteni. Ez a "magaspart" (ha lemész, megérted miért hívják így) egyébként a téli szezonban az egyik legjobb kősüllőző hely.
Beküldő: hanzsaboy (látogató). Beküldés időpontja: 2011, február 19 - 10:26.
Sziasztok.kb 10 éve csónakból pecázom az öbölben.Eleinte köszöntem mindenkinek ahogy illik.Jónapot,megy valami?Lefordítom : a jónapot ismeretlen idegen szó ezért totál üres fülekre talál az pedig hogy megy valami egyértelmű agresszió a csónakos öbölpecások számára.Ígyhát csendben pecázom én is.
Beküldő: goenye. Beküldés időpontja: 2011, május 5 - 18:43.
Ha a müholdra ráklikkelsz nagyon szépen látni mennyire tőltik fel a kis büdöst.
Sajnos atérkép oldalon a baloldali holtág felső része a Zsilip u. -i elágazásig már nem "kék".!!!!!
Beküldő: nembéla (látogató). Beküldés időpontja: 2011, február 27 - 21:15.
Köszi, a Komp u. végén lévőt mondod ?
Az nem magánterület? Mert az öbölben sajnos már mindent kisajátítottak vagy lekerítettek. Lassan már tényleg csak csónakból lehet pecázni. Gondoltam kellene venni egy ladikot de nem vagyok benne biztos hogy érdemes annyit belefeccölni a projektbe mivel eléggé lehorgászott víz.
Gumicsónakkal meg hülyének néznének s lehet ,hogy a Birodalmiak sem respektálnák. Délután végigmentem a szigeten s elég siralmas látványt nyújtott. Minden tiszta szemét Tele a part üres flakonokkal .Lemenni a partra csak a spiccnél tudtam a volt Népsziget H.E. romjainál meg az utolsó büfé melletti vasajtónál . De ott annyi az úszóház hogy alig lehet bedobni. Szembe a túlparton a bank mögött meg nemsokára építkeznek s így lehet hogy az a rész is le lesz zárva egy jó pár évre. Így tényleg csak a csónak marad ha halat is akarok fogni.
Beküldő: admin. Beküldés időpontja: 2011, február 28 - 08:43.
Szia, hátul (az öböl végében) be lehetett menni, bár évekkel ezelőtt felkerült egy vasajtó ami mindig nyitva van. A partról tényleg kevés a meghorgászható hely, de egy jó ladikkal valóban "új dimenziók nyílnak". Gumicsónakot felejtsd el, mert lemacskázol egy uszály mellé és valami rozsdás kampó kiszúrja.
Az utolsó döfés az "öböl horgászok" szívébe - a Komp utcai bejárat lezárása és "magas part" mögötti rész lekerítése lenne. (Remélem ez nem következik be.) - mert ez lesz az a pillanat amikor már nem adhatnak ki ide napijegyet a víz kezelője, mivel a vízterület 99%- a "legálisan" megközelíthetetlen a partról !
Beküldő: Látogató (látogató). Beküldés időpontja: 2011, március 11 - 05:30.
szeva két napja be vittek egy nagy uszályt az öböl végébe sajnos erre az óldara tették ne hogy már nagy hely legyen horgászni a fasz tudja meddig lesz ott amúgy este fele indulnak meg a halak sötétbe addig semmi kapás jó formán csak gondoltam hogy elmondom üdv sporik
Beküldő: Kuku (látogató). Beküldés időpontja: 2011, április 2 - 22:04.
Ma az öböl végében 3 keszeg, meg egy 35-ös bugyli úszóval, snecivel. Nem tudja valaki hogy állíthatom be a keszeget. Mindig akad egy-egy szép bodorka, jász vagy dévér, de utána újra a gébek. Próbáljam inkább messzebb a parttól rezgőspiccel? kukoricával nem próbáltam, van értelme? Amúgy nagyon bejön az öböl vége, 30 éve vagyok újpesti, de csak most találtam meg azt a vasajtót. :)
Beküldő: Látogató (látogató). Beküldés időpontja: 2011, április 3 - 10:05.
Nagyon nem okoskodnék, mert mindössze EGYSZER!!! horgásztam az öbölben. Csütörtökön nekiálltam egy feeder és egy picker bottal szerencsét próbálni. Mivel a spiccek állandóan hajlottak, én balga lélek azt hittem, húúú itt a Kánaán! Nem régen költöztem a fővárosba és minden, ami a Dunával kapcsolatos horgászszempontból, ismeretlen. Na, szóval azt hittem, hogy keszegek hada csipkedi a csalit, mire a szomszéd felvilágosított, hogy ezek bizony gébek. Mindjárt mutatott is egyet- kettőt, amit a szélében úszózva fogott. Na, akkor jött a mit csináljak? Azt gondoltam, hogy a technopufi segíthet. Végül is segített- abbamaradtak a kapások a pufis csalira. De a délután vége felé azért meglátogatott néhány keszeg, majd egy 22- 24 cm- es potyesz is . Így aztán azt gondolom, talán mégsem volt rossz döntés a pufi. De természetesen megyek és próbálom tovább a hely megismerését. Görbüljön!
Beküldő: norbinorbi (látogató). Beküldés időpontja: 2011, május 3 - 20:18.
Sziasztok!
Szombatra tervezek egy "kis" pergetést az öbölben és környékén az élő folyón. Tudtok nekem tanácsot adni, hogy merrefelé érdemes dobálni és mivel?
Előre is köszönöm!
Beküldő: Atibaba33. Beküldés időpontja: 2011, május 20 - 19:10.
Souvenir!
Ugyan 2-3éve volt,de a flotillával egy magasságban igen jókat lehetett fogni.Ott van pl a mogyoródi vagy a szilas patak kifolyása is elég nyugodt,csendes hely!De mondom sajna az infóm 2-3 éves,azóta nem tudom mi a helyzet arra!
Beküldő: souvenir95. Beküldés időpontja: 2011, május 24 - 13:00.
Újpesten hol találok normális horgászboltot, ahol van rendesen választék, és lehet nézelődni, valamint válogatni?
Ami az Árpád üzletháznál van, az elég gyengusz.
Beküldő: gzozi. Beküldés időpontja: 2011, május 24 - 19:26.
Szia!
Ne Újpesten nézz körül! Az Árpád üzletháznál szállj fel a 104-es buszra és utazz ki a végállomására, ami a madaras áruháznál van. Na ott találsz egy "normális" horgászboltot!
Beküldő: Matyi84 (látogató). Beküldés időpontja: 2011, június 16 - 13:58.
Sziasztok! Találtam az öbölben a híd lábánál a váci út felől két stéget amihez csónakok vannak kötve.Szeretném én is az enyémet oda kötni de nem tudok semilyen elérhetőséget. Ha tudnátok valamilyen telefonszámot adni ahol ezt megtudnám érdeklődni azt nagyon megköszönném.
Beküldő: Oláh Tamás (látogató). Beküldés időpontja: 2011, június 20 - 16:13.
de tényleg nincsen hely! amúgy a szakadtabb a Népszigeti HE tulajdona, őket felhívtam, azt mondták hogy nincs hely. A Part felöli oldalra nem lehet csónakot kötni a kövezés miatt. A másik kikötő magántulajdonban van.
Beküldő: Elmister79 (látogató). Beküldés időpontja: 2011, június 27 - 22:47.
sziasztok!
tud valaki a kotrásról valamit , ami az állat simogat melletti öbölben kezdtek el pár hete? mennyire kotorják ki ez lesz az a részész amiből pár éve akartak szigetet csinálni?
Beküldő: nembéla (látogató). Beküldés időpontja: 2011, július 9 - 22:17.
Na ma végre rám talált egy keszegraj az Öböl középső szakaszán.
A dög melegben alig bírtam elhessegetni őket.
Nagyon megörültem nekik mert már-már olyan érzésem volt ,hogy itt csak gébek élnek s még a sügéreket is felfalták.
Szép kb. 30 dekásak voltak s még a 14 - es előkét is megtépázták.
Öt -ből hármat azért sikerült hazakísérnem s most tejben vajban fürdenek hogy kivetkőzzenek halszagukból.
Holnap tesztevésük következik....
látom zajlik az élet itt.én azelött sokat jártam pecézni ide.volt csonakom is a stégnél.sajna jo 15 éve nem jártam lent.viszont készitem a csonakot és szeretnék ujra lejárni.ezért néztem a sok okosságot amit irtok itt.azelött is csak csonakbol voltunk eredményesek,föleg magasviznél a bokros részeken.majd meglátjuk hogy alakul.
Beküldő: Látogató (látogató). Beküldés időpontja: 2011, szeptember 2 - 00:44.
hali !
Multhét szombaton este 8 óra után egy szép 2.5kg potyka 16os zsinórral úszóval 12 horog csonti
előtte pár keszeg és egy kisebb süllő
jó kis hely csak sok a hajó
Beküldő: goenye. Beküldés időpontja: 2012, január 26 - 20:50.
Üdv. (látogató) ! Hagy kérdezzem meg a Duna melyik részén nézelődtél, csak, hogy tudjam hova ne menjek.
Ja és úszóval vagy fenéken próbálkoztak a sporik, a csalikról már nem is merek kérdezősködni, de hát-ha láttál valami okosat amit megoszthatnál velünk.
üdv.
Beküldő: Kobalt. Beküldés időpontja: 2012, március 26 - 13:53.
Szombaton(24) kint voltunk gzozival és még egy ismerős pecással az öböl végében.Eredmény kb 15-20 kisebb keszeg 2-3 szem csontira.Itt a 14-17 és 20-23 időszak volt jobb ,23 után 1:30 ig semmi ,egy kapás sem.Előző hétvégén vasárnap feljebb az élőn 1 kb kilós domi,5-6 nagyobb keszeg harmatra.Most vasárnap a büdösnél voltam a végénél ,fenék felett semmi (csonti,kukorica,szendvics) felszínközelben 2 snegó csontira.Valamelyik nap adminnal is találkoztam az öböl végében szilvaorrúakat és karikákat fogott úszózva.
Valakinek vmi infója a büdösről?
Beküldő: admin. Beküldés időpontja: 2012, március 26 - 17:07.
Szia Kobalt, a büdösben jártam lent, még múlt héten, középtájt, nem a dunai oldalon, nyakig saras lettem, 1 darab 20 dkg jász, 15 darab kis balin + 1 karika keszeg, a parttól 5-6 méterre horgásztam kb. 1.8 m. vízben a csali, csonti volt.
Az öbölbe ma lent voltam, sok bodorka karika, dévér és kis szilva volt a teríték. (10-15 cm. -es halacskák) Sajnos az apraja jött csak. Komolyabb etetésre, lehet jobban odaállt volna a nagyja is de csak 2 órám volt a pecára.
üdv.
Beküldő: Látogató (látogató). Beküldés időpontja: 2012, március 31 - 08:07.
aki szeretne jó kis pontyokat fogni annak ajánlani tudom a halibutos pelletet igaz egy kicsit etetni is kell vele én a legtöbb nagy pontyot ezzel fogom az öbölbe tavaly már áprilisba meg fogtam az első nagyobbat vele nyáron meg nagyon jó üdv
Beküldő: Kobalt. Beküldés időpontja: 2012, május 3 - 15:54.
Szombaton lent voltam az öböl végében egész nap semmi, nap végén kb 6 felé két kapás.Egy tenyeres keszeg és egy kb 2kg-os potyek csonticsokorra.Vasárnap büdös úszózva semmi,pergetve semmi.A halak már kezdenek összebandázni ivásra és ezt látván néhány gyengébb idegzetű etnikum merítővel próbálkozott ,szerencsére sikertelenül, de mókás volt nézni ahogy szerencsétlenkednek hát még hallgatni:))).A felszínen sok csuka és balin napozott de enni nem akartak.1-1 ráfordulás ,lekövetés volt csak.Vasárnap délutántól éjjelig élő duna a tisztító mögött 2 kis hari gilisztacsokorra.Hétfőn délután élő duna megyeri híd környéke, viszonylag gyakori kapások gilisztára nappal tettesek 30-60 dkg-os keszegek, sötétedés után semmi.
Beküldő: Látogató (látogató). Beküldés időpontja: 2012, május 3 - 19:09.
Halott a pálya, kis karikák,néha dévér. Aki kiüli, becsúszhat a ponty, Az élő víz meg szeszélyes. Talán ezt az áprilist utálom a legjobban, kiszámíthatatlan.
Beküldő: Kobalt. Beküldés időpontja: 2012, május 7 - 11:37.
Sziasztok,
pénteken magaspart Gzozival és Pozsival,pergetve semmi.Szombaton összekötő híd szigeti oldal úszózva géb ,egy-két kicsi sügér(kristálytiszta a víz érdemes megézni, belelátni kb. 6-10m távolságra,kitűnő etetőanyag tesztpálya mindent látni ami történik az etetésen már ezért megérte kimenni)pergetve semmi pedig volt 1-1 rablás.Vasárnap ugyanitt ugyanez ,a mellettem pecázóknál 1 kb kilós jász a pillér tövéből és vissza is engedték!!! szóval van még remény.
Most értem haza az
Most értem haza az öbölből.
gzozival dobáltunk egy kicsit.
Én 1 balin egy köves.
Zozi 1 köves.
Kösz a fuvart.
:)
Van még víz az öbölben? :)
Van még víz az öbölben?
:)
Fürdeni már nem lehet, de ha
Fürdeni már nem lehet, de ha lehajolsz még inni tudsz !
:)
Most jöttem haza az
Most jöttem haza az öbölből.(15:30-19:00-ig)
kapásaim száma:0
Szia! Nem akarlak
Szia!
Nem akarlak elkeseríteni, de amíg a Duna ilyen ütemben apad, addig ne is számíts semmi jóra az öbölben. Ilyenkor szerintem a halak behúzódnak középre, azt pedig nem lehet normálisan meghorgászni partról. Még az is lehet (de ez nem valószínű, mert a halak sem hülyék), hogy kimennek az öbölből. Az első pezsdüléses áradás, majd megint meghozza az étvágyukat. Addig marad a Duna. Sebaj! Csütörtökön fogunk egy pár Márnát! Remélem!!!
GÖRBÜLJÖN!!!
Most értem haza az
Most értem haza az öbölből.
Dobáltan 2-3 órácskát, balinólmos legyes kombinációval. Az eredmény 1db 2,58-as Balin.
Tegnap lent jártam az
Tegnap lent jártam az öbölben.
Első 3 dobásom 2 balin.
Na mondom jó kezdés.
Ezzel be is zárult a halfogás.
De amit láttam az szomorúbb volt.
Egy spori látta a balinjaimat,mindjárt elkezdett ő is balinólommal dobálni.
Elég mélyen húzta,és beleakadt egy keszegbe.
Ez megtetszett neki,és ezzel a módszerrel fogott még vagy 10-12db-ot.
Gereblyézett.
Szánalmas volt.
A másik.
Megjelent a nagy fal mellett egy csónakos.
Szólt a falon pecázó haverjának,hogy menjen már oda.
Elővette a szákját,ami tele volt kb.10-15cm-es kősüllővel.
Mind a két ember rendszeresen horgászik ott.
Bele kellett volna vágnom őket a vízbe?
ja sajnos ezert nincsenek
ja sajnos ezert nincsenek halak az öbölben mert minden kishalat ellvisznek egyesek
Nem szánalmas, hanem
Nem szánalmas, hanem dühítőőőőőőő........
Teljesen igazatok van. Az
Teljesen igazatok van. Az eset egyszerre szánalmas és dühítő.
Szánalmas, mert az ember ilyen eset láttán szembesül a hazánkban uralkodó horgász(?) szemlélettel. "Ami a vízben van el kell vinni, mindegy minek, mindegy mekkora, mindegy milyen módszerrel." Sajnos jónéhány évnek, talán generációváltásnak el kell telnie, amíg ezt a primitív felfogást sikerül felszámolni. Ebben nekünk kell elöljárni a jó példával, az igazi sporthorgászat minden létező fórumon és médiában való népszerűsítésével.
Dühítő, mert az ember ilyen eset láttán szembesül a saját tehetetlenségével. Hiszen mit tehet? Felhívja a rendőrséget? Mire kijönnek valószínű, hogy a tettesek már régen továbbállnak. Odamegy, és megpróbál a lelkükre beszélni? Ugyan már... Fizikai erőszakkal elzavarja őket? Ez sem lehet a megoldás... Talán az lehet valamiféle megoldás, ha a megfelelő szerveknél (rendőrség, halőrök értesítése, stb.) bejelentést tesz, ennek köszönhetően az illetékesek értesülnek az adott vízterület ilyen irányú fertőzöttségéről, és gyakoribb ellenőrzésekkel, razziákkal talán fellépnek a bűnözők ellen. De lehet, hogy túl naiv vagyok...
Tud valaki az öböl környékén
Tud valaki az öböl környékén , ill. az Újpesti dunaszakaszon jó harcsázó helyet?
Mi a "csecs" van az
Mi a "csecs" van az öbölben?
Ma is jártam arra és egy pecást sem láttam.
Ezek szerint nem eszik a hal
Ezek szerint nem eszik a hal :)
Ma is lent voltam
Ma is lent voltam cincálni.
Se egy pecás,se egy kapás.
Há mit eszünk karácsonykor?:)
Kacsasült is ehető... :)
Kacsasült is ehető... :)
Azt bojlival lehet fogni?:)
Azt bojlival lehet fogni?:)
De csak: Octopus Extra,
De csak: Octopus Extra, szuper Big river, Dip sensitiv eszenciállal kezelt, 35 mm-es pop up típussal, ha D-rig kötéssel van felrakva. Vagy puskával.... :)
Ahogy elnézem az
Ahogy elnézem az időjárást,erre az évre befejeztem a pecálást.
Most sepertem le a havat a
Most sepertem le a havat a járdáról, a botokról meg a port.
Már készülök a tavaszra.:)
Ja, még egy kis kedvcsináló -
Ja, még egy kis kedvcsináló - Amerikából, aki mégis téli pecára vetemedne.
Üdv Mostanában járt valaki az
Üdv
Mostanában járt valaki az Újpesti öböl környékén ragadozók után? Milyen sikerrel járt?
Mi voltunk egyszer kétszer az öböl bejáratánál, meg a Fóka öböl bejáratánál szürkületkor, este, amíg még valamennyire mozgásban volt a víz, mert a többi részén még jeges, gumihallal meg twisterrel, de nem volt semmi.
Egyik ismerősöm kint volt a
Egyik ismerősöm kint volt a múlt héten a Népsziget spiccénél, de a fonott spárga nagyon jegesedett a gyűrűk is befagytak, szóval inkább csak megsétáltatta a botot...
Este 6-7 óra felé már ahogy
Este 6-7 óra felé már ahogy egyre hűvösebb lett nekünk is kezdett belefagyni a zsinór a gyűrűkbe, akkor mi is abbahagytuk. Időjárás szempontjából lehet érdemesebb napközben, 0-1-2 fokban kimenni, bár halak szempontjából nem biztos hogy túl jó. Bár kitudja, hétvégén újra kint leszünk.
mi van az ujpesti szakaszon a
mi van az ujpesti szakaszon a menyhalakkal.mert mi a budai oldalon egyet sem találtunk.
Hello Na van valami helyzet
Hello
Na van valami helyzet az Újpesti öbölben? Voltam kint sügérre mini twisterrel de nem volt semmi mozgás. Tilalom előtt meg hallottam fogtak pár süllőt este pergetve. Valakinek volt valami mostanában? Békés halak?
Volt lent ma valaki
Volt lent ma valaki pecálni?
:)
Mindenki a gátakat
Mindenki a gátakat építi...
Nem érünk rá horgászni :)
Lent voltam délelőtt az öböl
Lent voltam délelőtt az öböl végében,egy pöccintés sem volt feederre.
De a rendőrök jöttek ellenőrizni.(remélem gyakran járnak)
A Dagály környéki
A Dagály környéki Dunaszakaszon is sűrűsödnek a járőrök ellenőrzései, az orrom előtt foglalták le két horgász felszerelését, mivel nem volt engedélyük. Nem tudom mennyi lehet manapság az aktuáli bírság ?
nagyon helyes
nagyon helyes
Lent voltam a Büdösbe
Lent voltam a Büdösbe délelőtt.
2 tenyeres dévér meg egy szakítás,és 450 szúnyog.
A szúnyog mire jött ? - előke
A szúnyog mire jött ? - előke méret, horog típus, csali ? :)
105 kg friss húsra. :)
105 kg friss húsra.
:)
Lent voltam délután az
Lent voltam délután az öbölben balinólommal dobálni,de semmi nem jött.
Rablást se nagyon láttam.
Volt egy 3 bottal horgászó madár,az panaszkodott, hogy csak kispontyokat fog.
Nálunk a budafoki patak
Nálunk a budafoki patak kifolyónál két ukrán-magyar(?) arcot kaptak el , a felszerelés ugrott, 58 000.- fejenként a bünti és ha volt priusza haza zavarják.
megerdemlik a parajok, ne
megerdemlik a parajok, ne man, hogy a rendes horgasz zsugat vesz, ezek meg nem.
Lent voltam ma
Lent voltam ma 5:30-9:30-ig.
Egy kisponty jött.
Gáborom, akkor inkább a
Gáborom, akkor inkább a Lupa-sziget.
Ott Amur is van + gondolom 1-2 cicababa is... :)
Háát kapkodtam a fejem. :)
Háát kapkodtam a fejem.
:)
lent voltam ma az
lent voltam ma az öbölbe!
5:00-11:00ig
3 ponty összesen 14 kg volt benne meg egy fél szák jó nagy dévérek meg jászok nmaon kap ma összesen 19 kg ot fogtam
Szép volt, nekem még az
Szép volt, nekem még az életben nem adott ennyi halat az öböl.
Lenéztem ma az öböl végébe
Lenéztem ma az öböl végébe csak úgy, peca nélkül.
Elvitték a"lőteret",és a szembe lévő hajókat.
Oda a tavaszi keszegezésnek.
:(
Ja,és vízirendőrök épp elkaptak két horgászt,engedély nélkül.
A lőteres remélem a hatalmas
A lőteres remélem a hatalmas kutyáját is vitte ? :)
Jó hír, kitakarították az
Jó hír, kitakarították az öböl összekötőhídi részén a partot.
Rossz hír, kitakarították az
Rossz hír, kitakarították az öböl összekötőhídi részén a vizet a rapsicok hálóval...
ma voltam lent az obolben de
ma voltam lent az obolben de semmi probaltam kishallal meg fenekeztem de ott sem semmi se kukoricaval se csontival ma ilyen nap volt sajnos majd legkozelebb
irjon mar valaki aki
irjon mar valaki aki mostansag fogott valamit az ujpesti obolben
sziasztok! itt lakom nem
sziasztok!
itt lakom nem messze az újpesti öböltől, de még nem voltam lent soha. pontyozni hol érdemes, ha egyáltalán érdemes? mert nagyon szívesen lenéznék, esetleg csak körbenézni, felszerelés nélkül. ha valaki megy le mostanában, akkor írjon :)
Sétálsz egy jót,és biztos
Sétálsz egy jót,és biztos találsz olyan helyet ami neked bejön.
Az esti és a reggeli órákat ajánom.
szia na figyi en lent jartam
szia na figyi en lent jartam szombaton probalkoztam ponty semmi de semmi mas sem jott meg kapasom sem volt nem tudom hogy mi a fenne törtent de kapasom se volt ha mesz akkor en azt kivanom neked hogy görbüljön sok sikert
Hát igen.A duna az ilyen. Én
Hát igen.A duna az ilyen.
Én idén 2 db méretes pontyot fogtam az öbölben,pedig voltam lent egy jópárszor.
Dehát ez a szép a Dunába,hogy "kiszámíthatatlan".
Persze a sok sok évi tapasztalat az sokat segít.
Békés halakra elég kevés az
Békés halakra elég kevés az esély, próbálkoztam napközben 1-2 órát, de csak géb... Most inkább a köves szezonja jött el, próbáld a magas partról, vagy lejjebb a kövezésnél.
Köszönöm a válaszokat, le
Köszönöm a válaszokat, le fogok sétálni és körbenézek :)
Majd rájövök a jó helyekre, legalább tavaszra már képben leszek.
Még egyszer köszi mindenkinek!
Voltam lent szombat
Voltam lent szombat délelőtt.
Sikerült kapás nélkül megúszni a pecát.
A falról 2 madár kishalazott,az egyik fogott egy kb.30cm-es csukát.
Gondolom sejtitek mi lett a sorsa.
Szerintem visszaengedte. :)
Szerintem visszaengedte. :) Vagy neemmm????
Persze.De előbb orvoshoz
Persze.De előbb orvoshoz vitte.
Ma voltam az öbölben pergetni
Ma voltam az öbölben pergetni , de semmi nem volt. Valakinek mostanában volt valami?
ja nekunk volt 1 kis csuka
ja nekunk volt 1 kis csuka amit visza is dobtunk legyen jovore is:))
Üdv ! Érdeklődnék ,hogy ha az
Üdv !
Érdeklődnék ,hogy ha az éves Duna fővárosi területit kiváltom az érvényes e az öbölbe is?
Már rég pecáztam itt de úgy tudom a Népsziget Horgász Egyesület már nem létezik .
Találtam egy 2005-évi napijegyet a Duna fővárosi szakaszára szól és azon fel van tüntetve az Újpesti öböl is mint horgászható vízterület.
Igen.
Igen.
mi kint voltunk ma délután,
mi kint voltunk ma délután, gumihalakkal,twisterrel, de semmi. kapás se.
viszont ahogy látom gyakori lett a járőrözés, ma is elkaptak két engedély nélkülit...mennyit kapnak ezér mostanság?
Sanyi parancsára lementem
Sanyi parancsára lementem szétnézni az öbölbe,és környékére.
A jég még elég vastagon megvan,kivéve ott ahol a hajók járnak.
A büdöst túrják rendessen,nyakig érő sár van.
A pecára még kicsit várni kell.
A "parancsára" erős
A "parancsára" erős volt.
Szóval akkor lékről még tudok horgászni ? :))
Most hallotam kb. 2 órája
Most hallotam kb. 2 órája egyik hajós cimbitől, hogy ma megtőrték a jeget az öbölben, sőt az úszóházaknál "saját kérérsre" több kanyart is tettek hogy tudjanak pecázni a helyiek.
Gondolom Sanyikám ez nem jó hír a lékhorgász terveidnek.
Azért lehet hogy akad még egy- két komolyabb tábla amiről meg lehetne próbálni, persze szigorúan csak úszógumival mert még szükség van rád itt a lapon-is!
Sziasztok! Én egy kezdő
Sziasztok!
Én egy kezdő újpesti horgász volnék.Szeretnék lemenni az öbölbe fenekezni és tanácsot szeretnék tőletek kérni, hogy hova lenne érdemes leülni. Ahogy néztem nekem két tippem lenne: 1 a sziget spiccénél, 2 az északi összekötő alatt szintén a szigetről a pillér illetve a hajók irányába dobálni. De ez csak egy amatőr vélemény. Esetleg ha tudnátok tanácsot adni azt nagyon megköszönném.
csak annyi hogy a híd alatt
csak annyi hogy a híd alatt jó szokott lenni mind a két oldalon csak a hídról ha be etetsz akkor nagyobb az esély szépeket lehet fogni üdv
Szia, a válaszom a következő,
Szia, a válaszom a következő, nagyon sokat járj le, hogy megszerezd a kellő ismereteket (vízmélységek, terepviszonyok, halak tartózkodási helyi) és ne keseredj el ha nem fogsz az elején.
Alapvetően egy "nem túl intenzíven" telepített és eléggé "lehorgászott" vízről van szó, ahol csak etetett helyen, csónakból és finom pecával (feeder, úszós) van komolyabb esélyed.
Amúgy még hab a tortán, hogy hiába állóvíz az öböl, mégis a Duna vízállása határozza meg, hogy milyen napod lesz...
....ahogy írod valóban jó a szigetspicc, de akadós nagyon. Az öböltorkolat újpesti oldala egész tavasszal jó szokott lenni, ilyenkor változatosan jöhetnek a különböző fajtájú halak (Bodorka, Szilva, Jász, Dévér, Ponty...) Majd a magas part és környéke megemlíthető még, télen ragadozókra, tavasztól minden jöhet, de sokan a balinozásra esküsznek itt.
Majd menjünk kicsit fentebb az öbölben: az összekötő mindkét oldala jó tud lenni, azonban "nagy vízállásnál" a legjobb a sziget oldali híd pillér környéke. Az öböl vége olykor jó lehet, ha a csapatosan vonuló Jász és Dévér rajok hosszabban időznek ott.
Sok sikert...
Válaszodat köszönöm szépen.
Válaszodat köszönöm szépen. Még egy kérdésem lenne az írásoddal kapcsolatban: a "magas part" azt hol találom?
Az oldal egyébként nagyon jó. Esetleg abban nem tudnátok nekem segíteni, hogy Újpesten a nagy dunai szakaszon hova érdemes menni? Mindenkinek azt kívánom, hogy görbüljön!
A "magaspart" a Budapest Bank
A "magaspart" a Budapest Bank mögötti rész, melyet a Váci út felől tudsz megközelíteni. Ez a "magaspart" (ha lemész, megérted miért hívják így) egyébként a téli szezonban az egyik legjobb kősüllőző hely.
Köszi szépen így már tudom
Köszi szépen így már tudom mire gondolsz sétáltam már arra.
Sziasztok.kb 10 éve csónakból
Sziasztok.kb 10 éve csónakból pecázom az öbölben.Eleinte köszöntem mindenkinek ahogy illik.Jónapot,megy valami?Lefordítom : a jónapot ismeretlen idegen szó ezért totál üres fülekre talál az pedig hogy megy valami egyértelmű agresszió a csónakos öbölpecások számára.Ígyhát csendben pecázom én is.
Szerintem ez elég szomorú,
Szerintem ez elég szomorú, hogy az emberek az alapvető illemet nem ismerik!
Állítólag március végén +5
Állítólag március végén +5 fok meleg is lehet.
Sziasztok! az lenne a
Sziasztok! az lenne a kérdésem hogy az öböl végéhez hogy lehet bejutni? választotkat előre is köszönöm!
A Komp felől:
A Komp felől:
Ha a müholdra ráklikkelsz
Ha a müholdra ráklikkelsz nagyon szépen látni mennyire tőltik fel a kis büdöst.
Sajnos atérkép oldalon a baloldali holtág felső része a Zsilip u. -i elágazásig már nem "kék".!!!!!
Sziasztok! A zsilipnél nincs
Sziasztok! A zsilipnél nincs elkerítve az öbölvég?
Be lehet ott menni arra a térképen látható patkó alakú kőpadra ?
Bemész a Komp után és a fehér
Bemész a Komp után és a fehér vasajtó mindig nyitva van.
Köszi, a Komp u. végén lévőt
Köszi, a Komp u. végén lévőt mondod ?
Az nem magánterület? Mert az öbölben sajnos már mindent kisajátítottak vagy lekerítettek. Lassan már tényleg csak csónakból lehet pecázni. Gondoltam kellene venni egy ladikot de nem vagyok benne biztos hogy érdemes annyit belefeccölni a projektbe mivel eléggé lehorgászott víz.
Gumicsónakkal meg hülyének néznének s lehet ,hogy a Birodalmiak sem respektálnák. Délután végigmentem a szigeten s elég siralmas látványt nyújtott. Minden tiszta szemét Tele a part üres flakonokkal .Lemenni a partra csak a spiccnél tudtam a volt Népsziget H.E. romjainál meg az utolsó büfé melletti vasajtónál . De ott annyi az úszóház hogy alig lehet bedobni. Szembe a túlparton a bank mögött meg nemsokára építkeznek s így lehet hogy az a rész is le lesz zárva egy jó pár évre. Így tényleg csak a csónak marad ha halat is akarok fogni.
Szia, hátul (az öböl végében)
Szia, hátul (az öböl végében) be lehetett menni, bár évekkel ezelőtt felkerült egy vasajtó ami mindig nyitva van. A partról tényleg kevés a meghorgászható hely, de egy jó ladikkal valóban "új dimenziók nyílnak". Gumicsónakot felejtsd el, mert lemacskázol egy uszály mellé és valami rozsdás kampó kiszúrja.
Az utolsó döfés az "öböl horgászok" szívébe - a Komp utcai bejárat lezárása és "magas part" mögötti rész lekerítése lenne. (Remélem ez nem következik be.) - mert ez lesz az a pillanat amikor már nem adhatnak ki ide napijegyet a víz kezelője, mivel a vízterület 99%- a "legálisan" megközelíthetetlen a partról !
Egyik nap volt a
Egyik nap volt a hiradóban,hogy elmarad :) az újpesti öböl partjára tervezett irodaházak építése.
(befektető lelépett)
DE sajnálom! :P
DE sajnálom! :P
szeva két napja be vittek egy
szeva két napja be vittek egy nagy uszályt az öböl végébe sajnos erre az óldara tették ne hogy már nagy hely legyen horgászni a fasz tudja meddig lesz ott amúgy este fele indulnak meg a halak sötétbe addig semmi kapás jó formán csak gondoltam hogy elmondom üdv sporik
Lent voltam ma délelőtt az
Lent voltam ma délelőtt az öböl végébe.
5 géb
Ma az öböl végében 3 keszeg,
Ma az öböl végében 3 keszeg, meg egy 35-ös bugyli úszóval, snecivel. Nem tudja valaki hogy állíthatom be a keszeget. Mindig akad egy-egy szép bodorka, jász vagy dévér, de utána újra a gébek. Próbáljam inkább messzebb a parttól rezgőspiccel? kukoricával nem próbáltam, van értelme? Amúgy nagyon bejön az öböl vége, 30 éve vagyok újpesti, de csak most találtam meg azt a vasajtót. :)
Nagyon nem okoskodnék, mert
Nagyon nem okoskodnék, mert mindössze EGYSZER!!! horgásztam az öbölben. Csütörtökön nekiálltam egy feeder és egy picker bottal szerencsét próbálni. Mivel a spiccek állandóan hajlottak, én balga lélek azt hittem, húúú itt a Kánaán! Nem régen költöztem a fővárosba és minden, ami a Dunával kapcsolatos horgászszempontból, ismeretlen. Na, szóval azt hittem, hogy keszegek hada csipkedi a csalit, mire a szomszéd felvilágosított, hogy ezek bizony gébek. Mindjárt mutatott is egyet- kettőt, amit a szélében úszózva fogott. Na, akkor jött a mit csináljak? Azt gondoltam, hogy a technopufi segíthet. Végül is segített- abbamaradtak a kapások a pufis csalira. De a délután vége felé azért meglátogatott néhány keszeg, majd egy 22- 24 cm- es potyesz is . Így aztán azt gondolom, talán mégsem volt rossz döntés a pufi. De természetesen megyek és próbálom tovább a hely megismerését. Görbüljön!
szia! csak annyit szeretnék
szia!
csak annyit szeretnék mondani hogy most 200- 300 cm víznél nem jó az öböl vég.
Tesco mögött vagy hídlábnál érdemes próbálkoznod.
Csákány!Az élőben sok nagy
Csákány!Az élőben sok nagy süllő tanyázik!
Legutóbbi nekem 70 cm.hosszú,5 kg.
zsíííírrrrrrrrrrrr
Sziasztok! Szombatra tervezek
Sziasztok!
Szombatra tervezek egy "kis" pergetést az öbölben és környékén az élő folyón. Tudtok nekem tanácsot adni, hogy merrefelé érdemes dobálni és mivel?
Előre is köszönöm!
Sziasztok! Újpest környékén
Sziasztok!
Újpest környékén szeretnék a Dunán horgászni, tudna valaki olyan környéket mondani, ahol eredményesen lehet halakat fogni?
Szia, csak azt tudom hol
Szia, csak azt tudom hol ne.
Az öböl nappal, halott...
Souvenir! Ugyan 2-3éve
Souvenir!
Ugyan 2-3éve volt,de a flotillával egy magasságban igen jókat lehetett fogni.Ott van pl a mogyoródi vagy a szilas patak kifolyása is elég nyugodt,csendes hely!De mondom sajna az infóm 2-3 éves,azóta nem tudom mi a helyzet arra!
Értem! köszönöm a válaszokat!
Értem!
köszönöm a válaszokat!
Újpesten hol találok normális
Újpesten hol találok normális horgászboltot, ahol van rendesen választék, és lehet nézelődni, valamint válogatni?
Ami az Árpád üzletháznál van, az elég gyengusz.
Szia! Ne Újpesten nézz körül!
Szia!
Ne Újpesten nézz körül! Az Árpád üzletháznál szállj fel a 104-es buszra és utazz ki a végállomására, ami a madaras áruháznál van. Na ott találsz egy "normális" horgászboltot!
Remélem tudtam segíteni!
közben mondtak egy másikat is
közben mondtak egy másikat is a gyöngyösi sétányon van egy nagy horgászcentrum. egyről beszélünk?
Sziasztok! Találtam az
Sziasztok! Találtam az öbölben a híd lábánál a váci út felől két stéget amihez csónakok vannak kötve.Szeretném én is az enyémet oda kötni de nem tudok semilyen elérhetőséget. Ha tudnátok valamilyen telefonszámot adni ahol ezt megtudnám érdeklődni azt nagyon megköszönném.
szia már nincsen hely
szia már nincsen hely
Köszi de Én még láttam
Köszi de Én még láttam helyeket. Ha tudsz valami számot adni azt megköszönném.
még egy páran nem rakták le
még egy páran nem rakták le a csónakot vágod ezért nincs hely
Egy kép a Google-től - ha a
Egy kép a Google-től - ha a csónakok a stégnél vannak.
A csónaktároló << tehát nagyon tele van !
de tényleg nincsen hely!
de tényleg nincsen hely! amúgy a szakadtabb a Népszigeti HE tulajdona, őket felhívtam, azt mondták hogy nincs hely. A Part felöli oldalra nem lehet csónakot kötni a kövezés miatt. A másik kikötő magántulajdonban van.
A másik kikötőbe le lehet
A másik kikötőbe le lehet rakni havi 12 ezer körül, de ez egy kicsit sok, vagy úszó házaknál havi 5000 ezerért és ott legalább vigyáznak rá.
szeva
Köszönöm. Majd megpróbálom az
Köszönöm. Majd megpróbálom az úszóházaknál.
Szeva
sziasztok! tud valaki a
sziasztok!
tud valaki a kotrásról valamit , ami az állat simogat melletti öbölben kezdtek el pár hete? mennyire kotorják ki ez lesz az a részész amiből pár éve akartak szigetet csinálni?
igen az egész büdöst ki
igen az egész büdöst ki kotorják és körbe fogják keríteni valami kikötő lesz állítólag ne hogy már horgásszál ott üdv
Na ma végre rám talált egy
Na ma végre rám talált egy keszegraj az Öböl középső szakaszán.
A dög melegben alig bírtam elhessegetni őket.
Nagyon megörültem nekik mert már-már olyan érzésem volt ,hogy itt csak gébek élnek s még a sügéreket is felfalták.
Szép kb. 30 dekásak voltak s még a 14 - es előkét is megtépázták.
Öt -ből hármat azért sikerült hazakísérnem s most tejben vajban fürdenek hogy kivetkőzzenek halszagukból.
Holnap tesztevésük következik....
Jó étvágyat!
Jó étvágyat!
Sziasztok! Öböl környékén hol
Sziasztok!
Öböl környékén hol van jó pergető hely?
Nem feltétlenül pont az öbölben keresek helyet!
Főként sügér, és Balin érdekelne!
A torkolat és a bank mögötti
A torkolat és a bank mögötti magas part adhat hajnalban balint. Sügeret és süllőt az uszályok környékén keress, estefelé.
sziasztok látom zajlik az
sziasztok
látom zajlik az élet itt.én azelött sokat jártam pecézni ide.volt csonakom is a stégnél.sajna jo 15 éve nem jártam lent.viszont készitem a csonakot és szeretnék ujra lejárni.ezért néztem a sok okosságot amit irtok itt.azelött is csak csonakbol voltunk eredményesek,föleg magasviznél a bokros részeken.majd meglátjuk hogy alakul.
sziasztok
Sziasztok! Nem nagyon
Sziasztok!
Nem nagyon horgásztam még Dunán, mire érdemes menni és mivel? Hol tudok legközelebb napijegyet venni? Előre is kösz a segítséget!
manapsag semmire, mert nagyon
manapsag semmire, mert nagyon nemmegy a hal a dunan
egyebkent a jobb horgaszboltokban tartanak napijegyet, de jobban megeri az eves zsuga.
hali ! Multhét szombaton este
hali !
Multhét szombaton este 8 óra után egy szép 2.5kg potyka 16os zsinórral úszóval 12 horog csonti
előtte pár keszeg és egy kisebb süllő
jó kis hely csak sok a hajó
üdv.
ma voltam lent pecásokat
ma voltam lent pecásokat nézni 7-8 voltak lent de öszesen 1 kárászt fogtaknem nagyon megy most.majd nyáron talán
Üdv. (látogató) ! Hagy
Üdv. (látogató) ! Hagy kérdezzem meg a Duna melyik részén nézelődtél, csak, hogy tudjam hova ne menjek.
Ja és úszóval vagy fenéken próbálkoztak a sporik, a csalikról már nem is merek kérdezősködni, de hát-ha láttál valami okosat amit megoszthatnál velünk.
üdv.
Szombaton(24) kint voltunk
Szombaton(24) kint voltunk gzozival és még egy ismerős pecással az öböl végében.Eredmény kb 15-20 kisebb keszeg 2-3 szem csontira.Itt a 14-17 és 20-23 időszak volt jobb ,23 után 1:30 ig semmi ,egy kapás sem.Előző hétvégén vasárnap feljebb az élőn 1 kb kilós domi,5-6 nagyobb keszeg harmatra.Most vasárnap a büdösnél voltam a végénél ,fenék felett semmi (csonti,kukorica,szendvics) felszínközelben 2 snegó csontira.Valamelyik nap adminnal is találkoztam az öböl végében szilvaorrúakat és karikákat fogott úszózva.
Valakinek vmi infója a büdösről?
üdv
Б
Szia Kobalt, a büdösben
Szia Kobalt, a büdösben jártam lent, még múlt héten, középtájt, nem a dunai oldalon, nyakig saras lettem, 1 darab 20 dkg jász, 15 darab kis balin + 1 karika keszeg, a parttól 5-6 méterre horgásztam kb. 1.8 m. vízben a csali, csonti volt.
Az öbölbe ma lent voltam, sok bodorka karika, dévér és kis szilva volt a teríték. (10-15 cm. -es halacskák) Sajnos az apraja jött csak. Komolyabb etetésre, lehet jobban odaállt volna a nagyja is de csak 2 órám volt a pecára.
üdv.
aki szeretne jó kis pontyokat
aki szeretne jó kis pontyokat fogni annak ajánlani tudom a halibutos pelletet igaz egy kicsit etetni is kell vele én a legtöbb nagy pontyot ezzel fogom az öbölbe tavaly már áprilisba meg fogtam az első nagyobbat vele nyáron meg nagyon jó üdv
Tervezem, hogy kipróbálom!
Tervezem, hogy kipróbálom! Köszi!
Tegnap lent voltam az öbölbe
Tegnap lent voltam az öbölbe a híd lábánál,5óra alatt 1kapás.
Szombaton lent voltam az öböl
Szombaton lent voltam az öböl végében egész nap semmi, nap végén kb 6 felé két kapás.Egy tenyeres keszeg és egy kb 2kg-os potyek csonticsokorra.Vasárnap büdös úszózva semmi,pergetve semmi.A halak már kezdenek összebandázni ivásra és ezt látván néhány gyengébb idegzetű etnikum merítővel próbálkozott ,szerencsére sikertelenül, de mókás volt nézni ahogy szerencsétlenkednek hát még hallgatni:))).A felszínen sok csuka és balin napozott de enni nem akartak.1-1 ráfordulás ,lekövetés volt csak.Vasárnap délutántól éjjelig élő duna a tisztító mögött 2 kis hari gilisztacsokorra.Hétfőn délután élő duna megyeri híd környéke, viszonylag gyakori kapások gilisztára nappal tettesek 30-60 dkg-os keszegek, sötétedés után semmi.
üdv
Б
Halott a pálya, kis
Halott a pálya, kis karikák,néha dévér. Aki kiüli, becsúszhat a ponty, Az élő víz meg szeszélyes. Talán ezt az áprilist utálom a legjobban, kiszámíthatatlan.
Sziasztok, pénteken magaspart
Sziasztok,
pénteken magaspart Gzozival és Pozsival,pergetve semmi.Szombaton összekötő híd szigeti oldal úszózva géb ,egy-két kicsi sügér(kristálytiszta a víz érdemes megézni, belelátni kb. 6-10m távolságra,kitűnő etetőanyag tesztpálya mindent látni ami történik az etetésen már ezért megérte kimenni)pergetve semmi pedig volt 1-1 rablás.Vasárnap ugyanitt ugyanez ,a mellettem pecázóknál 1 kb kilós jász a pillér tövéből és vissza is engedték!!! szóval van még remény.
üdv
Б
Fóka öböl sajnos olyan kies
Fóka öböl sajnos olyan kies mint a sivatag. Max. géb és snei fogható.
De jól jöne már egy nagy áradás !
Hozzászólás