Beküldte: admin, 2010, január 17 - 10:38 Először is kezdjük azzal, hogy két hírünk van, de nem tudom melyik az igaz - vagy két különböző halról van szó ? Elsősorban a helyszín nem stimmel, most Angliába vagy Franciaországban fogták ? Aztán a súlyuk : 42,6, 42,5 - vajon melyik a hiteles ? Véleményem szerint egy ugyanazon halról van szó, csak pontatlan híradásban.
1. hír A fantasztikus fogás Martin Locke horgásznak köszönhető, aki az Angliai Kentben horgászott a 3 fokos hidegben, amikor egyszer csak jelzett a kapásjelző. A férfi éppen a sátrában pihent, de azonnal kipattant és a botjához száguldott úgy ahogyan volt: egy szál pólóban és egy nadrágban. A boton érzett hatalmas súly miatt már majdnem csalódott Martin Locke, azt gondolva: víz alatti fatuskóban akadt el a horog, de kiderült, egy hatalmas hal az. A felszínre emelés után megmérték a pontyot, aminek súlya nagyobb mint eddig bármelyik kifogott pontyé: 42,6 kilogramm. A mérlegelés után készült néhány jó kép a halról, majd visszaengedte a tóba. A korai időpont és a fagyos hőmérséklet ellenére a tavon tartózkodó többi horgász is együtt ünnepelt az új csúcstartóval.
Forrás:Telegraph.co.uk
2. hír Negyvenkét és fél kilós tükörpontyot fogott egy brit horgász Franciaországban, ami új világcsúcs. A hal súlya megegyezik Kylie Minogue ausztrál popsztáréval - adta tudtul a The Daily Telegraph című brit lap a ponty nagyságának illusztrálása végett. (Minogue mellesleg elég alacsony és törékeny alkatú.) A horgász egy teljes héten át fagyoskodott francia pecatúráján, míg végül Bordeaux mellett kifogta a gigászi pontyot. Ez volt az egyetlen kapása egész héten. - "Olyan nehéz volt a vízből kiszákolni, mintha egy kis vízilovat próbáltam volna kiemelni teniszütővel" - mondta a férfi a sajtónak. A fotózkodás után visszaengedte a tóba a halat, amely horogra akadása ellenére is jó egészségnek örvendett.
Forrás :The Daily Telegraph
Nem lehet hogy 6,45kg? :)
Nem lehet hogy 6,45kg?
:)
Ki ? Kylie Minogue ? -:)
Ki ? Kylie Minogue ? -:)
A pontyvilág márciusi
A pontyvilág márciusi számában láttam a rekordot,képen nem igazán adja át ezt a 42 kilót,de biztos ígyvan,nem csak felfújják a dolgokat:) Nem rossz ;)
Hozzászólás