
A pákászatot, mint "foglalkozást" soha nem ismerték el a tiszántúli népe. Sőt a pákászt annak idején mindenki úgy ismerte, mint valami munkakerülő, tolvaj, csibész, bujkáló embert. Mondjuk, volt is benne valami - ezek az emberek, vagy egyedül, vagy családostúl, de remeteséget vállaltak. Sokszor a szegénység, sokszor a törvény elöli menekülés vitte rá ezeket az embereket arra, hogy beköltözzenek a rét belsejébe - a lápra, és táplálékszerzésüknek helyéül a szabad természetet válasszák.
A magyar nyelv szótára 1870-ben így írja le a pákászt :
Most mondták...
5 óra 28 perc
10 óra 17 perc
1 nap 6 óra
1 nap 22 óra
1 nap 23 óra
4 nap 14 perc
4 nap 3 óra
4 nap 4 óra
4 nap 4 óra
6 nap 8 óra